A válási krízisről a családok és ezen belül a szülők nem szívesen beszélnek. A gyermek viselkedése azonban szinte minden esetben árulkodó, hiszen tetteivel akaratlanul is elárulja a valós történéseket, mi is zajlik a lelkében. Ahol gyakran ki tudja mutatni érzéseit az társas közegei valamint pedagógusa, akivel mindennap több időt tölt együtt.

A szabad játék során rengeteg lehetőség adódik, hogy a tevékenységek során kijátszhassa magából a benne lezajló eseményeket. Ez egyaránt oldja a szorongását, és a feszültségét. A feldolgozást segítheti pl. egy mese is, ami egy nagyon jó szorongás oldási lehetőséget nyújt.

A válás egy veszteség érzés mindenki számára, ezért is nagyon hasonlít a gyászhoz. A szülők ebben az időszakban idegesebbek, feszültebbek esetleg depresszióba is eshetnek. A gyermek felé kimondatlan elvárások irányulnak, ami túlhaladja a teherbíró képességét. Ez káros lehet, hiszen így még jobban sérülhet a gyermek-szülő kapcsolat. Ezt a metódus a szülő sokszor akaratlanul teszi, csak a bánatát szeretné megosztani gyermekével. A gyermeket a legtöbb esetben nem is maga a válás ténye viseli meg, hanem az a konfliktusos időszak, ami ezzel jár. Ebben az időszakban nagyon érzékeny és hamar megérzi a bajt, ami megingatja belső biztonságérzetét. Sokszor a szülői kommunikáción múlik, hogy a szülő képes-e elmondani a gyermekének a kialakult helyzetet. Minden korosztállyal meg lehet ezt beszélni, csak a megfelelő módszert kell megválasztani.[1]

„Válás esetén nem a családi helyzet megváltozása a gyermeket fenyegető legveszélyesebb körülmény, hanem a szülők egymással szembeni ellenséges magatartása.” (Vajda és Kósa, 2005.537.o.) Ez az idézet azt mutatja, hogy a gyermek számára az a legnagyobb sérülés, ha azt látja, hogy szülei egymás ellen fordulnak és esetleg ebbe a konfliktusba őt is bevonják. A gyermeket mindkét szülőjét egyformán szereti tehát nem szabad tőle elvárni, hogy válaszút elé kerüljön szülei tekintetében. Nem tudja még átérezni a két fél közti érzelmeket, mivel ezeket ő nem élte át és mindkét szülőjéhez kötődik. A szülők gyakran próbálnak a gyermeküktől szolidaritást várni vagy megpróbálják azonosítani a gyermek helyzetét a sajátjukkal, ez azonban téves helyzetkezelésnek minősül.

A válás az óvodás-és kisiskoláskorú gyermeket koránál fogva kiemelten rosszul érinti . Súlyos veszteségként élik meg a szülő hiányát. Gyakran önmagát hibáztatja. Néhány kutatás eredménye kimutatta, hogy a lányoknál kevésbé érzékelhető a válás káros hatása főleg, ha az azonos nemű szülővel maradnak. A fiúknál hamarabb alakulhat ki identifikáció[2], ha az ellenkező nemű szülővel maradnak.

„Judith Wallerstein szerint a gyermeknek hat pszichológiai feladatot kell megoldania válás esetén, hogy pszichés fejlődése ne szenvedjen zavart: – Elfogadni a házasság felbomlásának tényét. – Nem elköteleződni a szülői konfliktusokban és feszültségekben, folytatni mindennapos tevékenységét. – Megoldani a veszteséget. – Megoldani a haragot és az önvádat. – Elfogadni a válás állandóságának tényét. – Realisztikus reményekkel kell rendelkeznie a kapcsolatot illetően.” (Vajda és Kósa,2005.539.o.)

Ezekre természetesen csak akkor képesek, ha kapnak megfelelő támogatást a környezetüktől. Ha a gyermeknek van a szülőkön kívül más kapcsolatuk is, akár nagyszülővel, akár távoli rokonnal, akár segítő szakemberekkel, akkor kisebb mértékben sérülhet a szocializációja.

Óvodáskorban a legjellemzőbb reakció az elszakadástól való félelem, azaz a szeparációs félelem. Az óvodáskorú gyermek igényli a szülő jelenlétét és nehezen viseli a megszokottól való eltérést, ami a napi rutin során kialakult. A szülő nélkül eltelt időt szorongással telten éli meg majd a találkozás során értelmetlen agresszivitást mutat. A gyermek reakciói szélsőségesek lehetnek sír, dühös, nyugtalan. Az alvási időt is elválásként éli meg , így újabb szorongás lép fel. Gyakori, hogy nem tudja elaltatni a szülő, illetve éjjel felébred, és az édesanyját követeli, hogy oda feküdhessen mellé. Szintén gyakori a regresszió, mikor a gyermek a korábbi életszakaszokra jellemző viselkedési formákat produkál, illetve a korábbi viselkedésbeli problémák újraélednek. A gyermek ezzel próbálja jelezni, hogy időre van szüksége a feldolgozásban. Tipikus tünet, hogy visszatér egy korábbi játékához, vagy visszaesik a toalett-tréningbe. Ezeknek a tüneteknek a lefutása néhány hét, ha a gyermek megfelelő támogatás kap ez idő alatt, akkor a visszaesés megszűnhet. Ezt igazolja Bognár Gábor, Telkes József gondolata: „Az óvodáskorú gyermekeknél normális reakciónak számít a fokozott ragaszkodás, rémület, regresszió és az elhagyástól való félelem. Zavarokat jelenthet az alkalmazkodásban (csak ha tünetek tartósan fennállnak) a depresszió, tartós önvád illetve az ágybavizelés. Alkalmazkodási stratégiák lehetnek a fantáziák, kivetítések, idealizálás. „[3]

Az óvodáskorú gyermek nem érti, hogy a szülők miért ellenségesek egymással. „Én” központú gondolkodásában az egyik szülőjének távozásával elvesztette a szerethetőségébe vetett hitét. Ennek kiegyenlítésére szolgálnak az elveszített szülőről szóló fantáziák. Pár hétre csökkenhet a játék élvezet, megemelkedhet a játékbeli agressziószint.

[1] Peer Krisztina(2015): Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés gyermekkori pszichés megbetegedésekről,Tea Kiadó Kft.,Budapest

[2]– azonosulás, Freud nevéhez kötődik. Az azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett viselkedési minták a személyiségbe beépülve annak részévé válnak.

[3] Bognár Gábor, Telkes József (1986): A válás lélektana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

A válás feldolgozásának lehetőségei

A gyermekek az óvódáskor vége felé eleven fantáziával rendelkeznek. Ez a fantázia beleszövődik a mindennapjaikba és a körülöttük lezajló apró eseményeket rendkívüli fontossággal jeleníti meg. A fantázia a valós eseményeket kicsinyíti vagy nagyítja és különlegessé, izgalmassá változtatja.

„A fantáziának ezt a működését a szinkretikus sémák teszik lehetővé, amelyekben az emlékek az eredeti élmény indulati feszültségének megfelelően, de a sűrítés révén eltorzítva idéződnek fel.” (Mérei és V. Binét,2006.88.o.)

„Vannak az elhárításnak olyan módjai is, amelyek elősegítik a helyzetek megoldását, emelik a teljesítményt, s a lelki élet feszültségét az alkalmazkodás szempontjából pozitív megnyilvánulásokká alakítják át. A feszültség elhárításnak ezeket a szerencsés formáit nevezzük elaborációnak (átdolgozásnak, feldolgozásnak). „ (Mérei és V. Binét,2006.268.o.)

A fékezett indulatok nemegyszer akadályt képeznek a képzetáramlásban. A dolog megoldásához vezető belső szemléleti képsort Flach szimbolikus sémának nevezte. Személyes élményeket, egyéni tapasztalatokat tartalmaz és sűrítéssel ad az átfordításhoz valami többletet. A gyermekeknél gyermekrajzokban és játékterápiában kerülnek felszínre. Minden esetben a megoldandó helyzet és a rá irányuló gondolatmenetnek érzelmi kísérője van. Ezek az érzelmi gondolatok alakulnak át képpé.

A gyermekek legtöbbször szorongásukat rajzokban oldják fel. Ábrázolják az őket ér indulatot, ezáltal saját magukban feldolgozzák a történteket.

Az elaboráció legfejlettebb változata a Freud által ismertetett szublimáció. „ Ez úgy történik, hogy a képi és ráirányulási áttételekhez kapcsolódó gesztusok, cselekvések, funkcionális egységgé kapcsolódnak egybe, és egész készségcsoportokkal gazdagíthatják a személyiséget.” (Mérei és V. Binét,2006.276.o.) [1]

A másik feldolgozási, lehetőség lehet a szerepjáték. Ezt a játékformát a gyermekek előszeretettel játsszák. Legtöbbször tudat alatt a már megtörtént eseményeket dolgozzák fel újra játékos formában. Ilyenkor nem feltétlenül tud segíteni az óvodapedagógus, csak értő figyelemmel kíséri a látottakat. Jelenlétével erősíti meg a gyermeket. Ez a tudat számára egy biztonságot nyújt, hogy van egy felnőtt, biztos pont, a jelenlétében. A szerepjáték során érdemes megfigyelni, hogy melyik szülő szerepét tölti, be illetve hogyan zajlik a játék. Sokat elárul az otthon lejátszódó helyzetből. A családban elhangzó viták a gyermeket kínosan érintik. Ezt a játék során próbálja meg feloldani magában.

„A gyerek újra meg újra lejátssza, ezzel csökkenti az élmény kínos feszültségét, megszelídíti a hozzá tapadó indulatokat” (Mérei és V. Binét,2006.124.o.) Amint láthatjuk nagyon sok formája ismert az elaborációnak, tehát sok lehetősége nyílik a gyermeknek a feszültség feldolgozására.

A szülők számára is van lehetőség a gyermekek támogatására. Szintén segíthetik őket rajzolással, játékkal, beszélgetéssel. A pedagógusnak és pszichológus szakembereknek is nagy szerepük van ebben, illetve rengeteg lehetőséget, módszert tudnak nyújtani a gyermek számára, ahol kifejezésre tudja juttatni és feldolgozni mélyen elrejtett gondolatait, érzéseit.

Tudományos igényességű olvasók számára a legfontosabb szakirodalmak a témában:

  1. Bognár Gábor, Telkes József(1986): A válás lélektana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
  2. Brigitte Spangenberg (1998): Mesék elvált szülők gyermekeinek. Sziget Kiadó, Budapest
  3. Lantosyné Dr. Dabas Erzsébet (1965): A felbomló család gyermeke. Akadémiai Kiadó, Budapest
  4. Mérei Ferenc,V.Binét Ágnes(2006):Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó RT., Budapest.
  5. Peer Krisztina(2015): Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés gyermekkori pszichés megbetegedésekről,Tea Kiadó Kft.,Budapest
  6. Ranschburg Jenő (1977): Családi kör. RTV-Minerva, Budapest.

[1] Mérei Ferenc,V.Binét Ágnes(2006):Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó RT., Budapest.